Ukrán külügyminiszter: nem igaz, hogy Ukrajna elutasította a békét
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a közösségi oldalán közölte: az a gyakran ismételt narratíva, miszerint Ukrajna 2022 tavaszán elutasította az Oroszország által felajánlott békét, hazugság.
A tárcavezető egy videóban fejtette ki, hogy szerinte Oroszország azért akarja ezt a megalapozatlan narratívát terjeszteni, mert Ukrajnára akarják hárítani a felelősséget a háború miatt.
Azt akarják, hogy az emberek elfelejtsék, hogy 2022 februárjában Oroszország indította a teljes körű háborút, és ehelyett a 2022 március végi tárgyalásokra összpontosítsanak
– mondta a külügyminiszter The Kyiv Independent szerint.
Dmitro Kuleba elismerte, hogy az orosz és ukrán küldöttek valóban találkoztak az invázió első hónapjaiban, és megvitatták, hogyan lehetne véget vetni a harcoknak. De állítása szerint a két fél álláspontja végig „olyan messze volt egymástól”, és „az orosz követelések olyan bizarrak voltak”, hogy esély sem volt a valódi megoldásra.
Kitért arra is: az a másik narratíva, miszerint Boris Johnson brit kormányfő valahogy szabotálta a tárgyalásokat Isztanbulban (erről többen is beszámoltak a közelmúltban), szintén nem felel meg a valóságnak, méghozzá azért, mert a megbeszélések még hónapok folytak az isztambuli találkozó után is.
Az ukrajnai béke hiányáért egyetlen személy felel, és az Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki „több mint egy évtizede rombolja a békét Ukrajnában” – mondta végül Kuleba.